Helyreállítás

AA 2018 augusztusában elkezdett helyreállítás célja a templom állagmegőrzése és szerkezeti megerősítése volt. A projekt a műemlékvédelem multidiszciplináris jellegének mintapéldája: építészeti tervezők, tartószerkezeti szakemberek, épületgépészeti tervezők, fa-, falkép-, kőrestaurátorok, régészek, művészettörténészek együttműködésével valósult meg. A Regional Consulting & Management BT projektmenedzsment cég, az M&M Design SRL tervezőcég, illetve a KÉSZ Construcții Romania vállalat együttműködésével valósult meg a projekt, amelynek címe „A kolozsvári Szent Mihály-templom helyreállítása” volt. A munkálatokat a Kolozsvári Városháza által 2018. 03. 16-án kiadott, 332. számú építési engedély alapján végezték el. A megrendelő a Szent Mihály Római Katolikus plébánia volt, melyet Ft. Kovács Sándor kanonok, főesperes plébános (előkészítési szakasz), Ft. Veres Stelian, plébániai kormányzó (2018), Ft. Kemenes Loránd, főesperes plébános (2018-2020), Ft. László Attila, főesperes plébános (2020-) és ing. Márton Judit, műszaki ellenőr képviselték. A résztvevő vállalatok a telejsség igénye nélkül: KÉSZ Construcții Romania (generál kivitelező), M&M Design SRL (tervezés), Restitutor Proiect SRL (tervezés), Irod M (tartószerkezeti ellenőrzés, tervezés), Boldizsár Építkezés (ácsmunka), Imago Picta (falképrestaurálás), Lorsan (kőművesmunkák), Refakt (kőrestaurálás) etc.

Legutóbb 1956 és 1964 közötti időszakban végeztek nagymértékű felújítást Bágyuj Lajos vezetésével. Ekkor a cementalapú anyagok népszerűsége döntött, ez pedig a mészkőből faragott kváderkövekre – amelyek a templom teljes külsőjét alkotja – jelentősen károsító hatással volt az évtizedek során. Ezért az aktuális helyreállítás elsőszámú feladata volt ezek eltávolítása és mészalapú anyaggal való pótlása, amely illeszkedik a kőanyag típusához. A falak repedéseit is hasonlóan mészalapú anyaggal injektálták a stabilizálás érdekében. Az első fázisban a tetőszerkezet javítása, a héjazat cseréje történt meg, amellyel párhuzamosan elkezdődött a legnagyobb feladatot képező kőrestaurátori munka: a külső és belső kőfelületek tisztítása, kiegészítése és szerkezeti megerősítése.
Előbb a déli és északi hosszházfalak első három nyugati falszakasza került felállványozásra, ahol testközelből lehetett megvizsgálni a felmenő falak valódi állapotát. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a korábban felmért állapot többszörösen súlyosabb, amelyek helyreállítása a négy évhez képest is kritikusan gyorsütemű feladatnak bizonyult. A 20. századi fugák és habarcsok kitisztítását követően a restaurátorok a teljes falfelületről finomszemcseszórásos módszerrel tisztították le a lerakódásokat, mindezt úgy, hogy az épület régisége és patinája fennmaradjon. A tisztítást követően rozsadementes fémkapcsokkal erősítették meg a mély elválásokat és repedéseket, ehhez hasonlóan a belső törtkő falazású felületekre fémsodronyokat építettek be a tartószerkezeti szakemberek javaslatára. A következő szakaszban a nyugati homlokzaton és a nyugati karzatnál és az első nyugati boltszakaszsoron folytatódtak a munkálatok, mindeközben pedig 2019. szeptember 29-ig a templom keleti részében és a szentélyben folyhattak a misék. Az egykori északnyugati tornyot tartó ívek feltételezhetően az 1763-as földrengéskor kerültek kritikus állapotba, amelyeket a későbbiekben kisebb-nagyobb javítással próbáltak láthatatlanná tenni. Ezek megerősítése és rögzítése jelentette az egyik legnagyobb kihívást. Továbbá egy következő földrengés megelőzése is foglalkoztatta az építőmérnököket. Erre megoldásként, egy komolyabb megerősítési célból a hajók boltozata fölé négy acél, tér-rácsostartót építettünk be a gádorfalak között, keresztirányban, ezzel megóvva az épületet a vízszintes terheléstől.

A következő szakaszban a templombelső keleti része került felállványozásra a szentélyig és elkezdődhetett a történeti értékkel nem rendelkező újkori vakolatok eltávolítása és a boltozat megerősítése. A falak és boltozat repedéseit injektálással erősítettük meg, a fémsodronyok mellett a botlozat süvegeinek falazatába helibarokat, vagy spirálvasakat helyeztünk fel ugyancsak a rögzítés céljából. A kőműves és restaurátori munkálatokkal párhuzamosan folyt a falkutatás, amelynek során feltártuk az északi hajó orgonakarzatának lenyomatait, megfigyeltük a délnyugati torony történeti korszakait és azok rétegződését, szisztematikusan gyűjtöttük a kőfaragójeleket és felméréseket készítettünk. A megtisztított falazatra a falkutatás után új, mészalapú kanálhátas vakolat került vissza – a kissé hullámos felületű vakolattípust középkori templomok újravakolásánál használják, azokon a falakon, amelyek eredetileg is vakolva voltak és vajszínű festést kapott.
A szentély falai statikailag a legrosszabb állapotban voltak, a körítőfalak kifele dőlése mellett a támpillérek elválása is megfigyelhető volt. Sok esetben a támpillérek újkorban épített vízvetői olyan mértékben szétrepedtek, hogy egy nagyobb széllel is leválhattak volna korábban. A külső munkálatokkal egyidőben a belsőben is folytak a megerősítések. A szentély vakolatainak eltávolítása után szenzációs kőfaragványra bukkantunk. Egyrészt előkerült egy in situ szentségtartó fülke, ami biztosan 14. századi és a szentély építésével egy időben készült. Másrészt falkutatás során egy másodlagosan beépített arany, vörös, kék festésű fiatorony részletet észleltünk. Ma a főszentély boltozata 20. századi rekonstrukció, viszont a helyreállítás során azonosítottuk a korábbi, 18. századi botlozatát is. A déli mellékszentélyben lévő Háromkirályok oltárának (1747–1750) elszállítását követően derült fény a szentély csigalépcső – összesen három csigalépcső van a templomban: délnyugati lépcsőtorony, a szentély csigalépcsője és az északi oldalon lévő kettős csigalépcső – eddig ismeretlen bejárati nyílására. Több évtizedig vagy akár évszázadig használaton kívül állt, így a kitisztítását követően itt is megfigyelhető volt a templom korábbi, sokkal mélyebb járószintje, ahonnan a lépcsőfokok is indultak. A sekrestyében reneszánsz kori kandallót és lavabot találtunk, az 1950-es években épített mellékhelyiség elbontása és a vakolat feltárása után. Az épületgépészeti szerelések hangsúlyosan haladtak a hosszházban, lehetőséget biztosítva a régészeti kutatásoknak is. A vezetékek a kőlapok alá, 20-50 cm mélyre kell kerüljenek a falak mentén. A leásás során a föld felszíne alatt lévő falpillérlábazatok megtekinthetővé és dokumentálhatóvá váltak.

A templom neogótikus tornya 20 cm-es süllyedést mutatott, amelyet a 3D szkennelés segítségével sikerült felmérni és az új acélszerkezetű lépcsőt megépíteni. Az új lépcsőzet segítségével állandó jelleggel látogathatóvá vált a templom tornya és az erkélyszint kilátója az érdeklődők számára. Az 1960-as évektől a toronyban tárolták a korábbi felújításkor kiemelt kőtári anyagot, a középkori és újkori faragványokat. Az új lépcsőzet előtt ezeket a köveket és az újonnan kiemelteket (összesen kb. 350 db) felköltöztettük a padlástérbe, hogy a későbbiekben egy kiállítás anyagát szolgálhassák. A toronyaljban, közvetlenül a toronyba vezető lépcsőfeljáró tetején az északkeleti kapu oromzatának eddig takart részeit is feltártuk és az utólagos befalazásokatitt kibontottuk. Az északkeleti kapu ma a torony alatti kápolnába nyílik, viszont eredetileg külső kapubejáratként funkcionált. A kapu tengelyéhez építették hozzá a torony déli oldalát. Érdekesség, hogy a torony ezen oldala úgy kapcsolódik magához a templomépülethez, hogy a középkori homlokzat falát szabadon hagyták és csak a koronázó párkány fölé emelkedik az új, 19. századi fal. Ma az érdeklődő ezt is megcsodálhatja.
A konzerválás volt a munkálatok fő szempontja, viszont néhány esetben rekonstrukciót kellett végezni. A nyugati homlokzat támpillérein a fiatornyokat apró kúszólevelek és keresztrózsák díszítek, amelyek az évtizedek során igen leromlott állapotba kerültek. Itt az esetek egy kis részében a nagymértékben sérült vagy teljesen hiányos díszeket rekonstruálták a meglévők/eredetiek alapján a kőrestaurátorok. A torony külsején, az erkély alatti fiatornyok esetében szintén a rekonstrukció mellett döntöttünk, továbbá a Schleuning-kápolna bemutatott lábazatainak megsérült részeit kellett kipótolni a rekonstrukció módszerével.
Minden műemlék egyedi és megismételhetetlen és a helyreállítást előkészítő alapos felmérés és tervezés soha nem elégséges a valós helyzet és érték megállapítására, a tényleges kivitelezéskor tárul fel egy épület múltja. Éppen így történt a kolozsvári Szent Mihály-templom esetében is, ahol a kivitelezés alatt alapos meggondolást igényelt minden olyan lépés, amely a megtalált és feltárt értékek kezeléséről és bemutatásának kérdéséről szólt. A templombelsőben a vakolattól megtisztított falak nyújtottak lehetőséget a kutatásra, amely során a falszövetbe másodlagosan beépített faragványokat, nyomokat dokumentáltuk le és kapcsoltuk azokat a történetbe. Így váltak bemutathatóvá a korábban nem ismert vagy elbontott épületrészek maradványai, mint például az északi hajó középkori orgonakarzatának lenyomata vagy a járószint változtatásával is járó északi mellékszentély és Schleuning-kápolna lábazatai. Nem utolsó sorban nagy hangsúlyt fektettünk az oktatásra. A kivitelezés négy éve alatt az építőtelepen a lehetőségek szerinti legnagyobb nyitottságot próbáltuk biztosítani. A Kolozsvári Műszaki Egyetem (Építészeti és Városrendezési Kar, Építőmérnöki Kar), a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem tanárai és diákjai, több nemzetközi konferencia résztvevői, szakmai csoportok, egyházi és közéleti személyiségek, kis- és középiskolások és nagyon sok egyéni érdeklődő látogatta meg a zajló munkálatokat.